A Jeffrey Young és munkatársai által kidolgozott sématerápiás modell egy, a pszichológia tudományában újnak számító integratív terápiás módszertan. Ez azt jelenti, hogy bár alapvetően a kognitív viselkedésterápiára épít, magában foglal elemeket a pszichodinamikus tárgykapcsolat-elméletek, a kötődéselméletek, a Gestalt-terápia elméletek és az én-állapotok elméletének fogalomtárából is.
A sématerápia eredetileg személyiségzavarok kezelésére lett kifejlesztve, ám nem csupán klinikai diagnózissal rendelkezők számára hatékony módszer, az egészséges személy számára is jó fejlődési és önismereti lehetőséget biztosít. A sématerápia egyenrangú kapcsolatot feltételez a terapeuta és a kliens között, a cél, hogy idővel a kliens is felismerje, és meg tudja nevezni a saját sémáit és sémamódjait, és képes legyen a maladaptív (nem jól működő) működései helyett adaptívakat alkalmazni az élete során.
A sémákról
Nincsen tökéletes család. Bár leggyakrabban elmondható, hogy a szülők mindent elkövetnek, hogy gyermekeiknek a lehető legjobb életfeltételeket biztosítsák, előfordul, hogy nem minden alakul úgy egy család életében, hogy az a gyermek lelki egészségét és fejlődését ideálisan szolgálja. Ez lehet valamilyen szélsőséges bántalmazó vagy elhanyagoló családi környezet, vagy egyszerű össze nem illés a szülő viselkedése és a gyermek, a gyermek temperamentuma között. Amikor gyermekkorunkban valamelyik pszichológiai alapvető szükségletünk nincsen megfelelő mértékben kielégítve (legyen az egy egyszeri traumatikus életesemény, vagy valamilyen rendszeres káros történés), kialakul(hat) egy maladaptív séma, azaz egy torzító, nem jól működő gondolkodási mintázat. Olyan ez, mintha egy szemüveget viselnénk, amelyen keresztül a világot nézzük, ám a szemüveg torzítja a valóságot, és nem engedi nekünk, hogy objektíven tekintsünk a minket körülvevő világra, a körülöttünk lévő emberekre, és saját magunkra. Az is nehezíti a dolgunkat, hogy nem tudjuk, hogy ez a torzító szemüveg a fejünkön van, sőt, gyakran meg vagyunk győződve arról, hogy a mi valóságunk az objektív valóság, és aki máshogy gondolja, az téved.
Érthető, hogy ha gyermekkorunkban ér minket valamilyen hiány vagy sérülés, nincs hatalmunkban a történteket rendszerben vizsgálni. Egy gyermektől nem várható el az a fajta összetett gondolkodás, hogy “bár velem ezek a dolgok történtek, ez csak az én életem szerencsétlensége, más helyek és más emberek biztosan nem így fognak velem bánni”. A gyermeki psziché magától értetődő módon fogja azt gondolni, hogy a világ olyan, amilyen ebben a családban (közösségben, iskolában, stb).
Nézzünk meg egy példát:
Judit harmadik gyerekként született családjába. Judit szülei nehezen birkóztak meg a nagy család okozta feladatokkal, Judit édesapja – saját édesapja nyomdokaiba lépve – sajnos az alkohol segítségével küzdött meg saját nehézségeivel, és hétköznaponként is gyakran a helyi kocsmában töltötte az idejét. Judit édesanyjának egyedül kellett gondját viselnie három gyermekének, akik közül az idősebbik éppen már kamaszodott, a fiatalabb pedig épp csak 2 éves volt születésekor. Édesanyjának sajnos nem sikerült annyi időt és figyelmet szánnia Judit érzéseire és megéléseire, amennyire Judit vágyott volna, hamar megtanulta, hogy szükségleteit ne kommunikálja, azokat nyomja el, és ha dühöt, feszültséget vagy szomorúságot él meg, azt próbálja meg egyedül megoldani és feldolgozni. Judit hamar a könyvek fantáziavilágában találta meg az örömét, amely később mesefilmek, filmek és sorozatok formáját öltötték, ahogy felcseperedett. Érzelmi magányosságáról megtanulta elterelni a figyelmét, ahogy más, képzeletbeli karakterek életéről fantáziált. Míg gyermekkorában ő maga is kitalált történeteket, szereplőket, később már csak “készterméket” fogyasztott az internetről letöltve és Netflixen. Eleinte édesanyjának könnyebbség volt, hogy Judit elfoglalja magát, és azt gondolta, lánya boldog így. Később azonban őt is bosszantotta, hogy lánya nem jön ki a szobájából és társaságba sem jár. Azzal, hogy ilyen gyermekkora volt, és így bezárkózott, Judit nem tanult meg az érzéseiről beszélni, kifejezni magát és ahogy egyre idősebb lett, és párkapcsolatai lettek, észrevette, hogy újra és újra olyan társat választ magának, akik nem tudnak odafigyelni rá, nem tud beszélgetni velük, a szükségletei válasz nélkül maradnak és ha sikerül is beszélgetni a problémákról, a beszélgetés nem vezet valódi változáshoz.
Judit gyermekkora, érzelmi magányossága kialakította nála az érzelmi depriváció sémát. Mivel gyermekkorában nem kapta meg azt a gondoskodást, szeretetet, támogatást, időt és érzelmi biztonságot, amely megkérdőjelezhetetlen alapvető szükséglete volt, Judit megtanulta, hogy az őt körülvevő világban erre ne is számítson. Az ő megélése magától értetődő és logikus módon az, hogy ez a fajta érzelmi biztonság és közelség nincs is, ez neki nem jár és nem is érdemes ezt keresni, mert úgyis kudarcot vallana. Az is lehet, hogy amikor ilyen emberrel találkozik, az neki túl sok, túl közeli, határátlépésként, tolakodásként éli meg és egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Sokkal biztonságosabb lesz számára, ha olyan barátokkal, társakkal találkozik, akik hasonlóan távolságtartóak és akár ridegek, ő ebben mozog otthonosan, hiszen ezt ismeri. Judit az érzelmi depriváció sémájának szemüvegén keresztül szemléli a világot.
Üss vagy fuss
Az élővilágból ismerjük az “üss vagy fuss” (fight or fligh) kifejezést, ami egy ösztönös, automatikus reakció, amikor veszélyhelyzet vagy stressz ér egy élőlényt. Klasszikus példa, ha egy állatot megtámadnak, akkor vagy visszatámad vagy elmenekül. A harmadik opció a megdermedés. Tehát vészhelyzetben három opciónk van: megdermedünk, azaz elfogadjuk a helyzetet, megvárjuk, hogy a másik szereplő vagy külső tényező formálja a történeseket, visszaütünk, azaz visszatámadunk, vagy elfutunk, azaz elkerüljük a helyzetet.
Bár mi már sokkal összetettebb pszichés rendszerrel bírunk, mint a fenyegetettséget átélő állat, alapvetően mi is ezt a három megküzdést választhatjuk. És pontosan ez történik, amikor olyan helyzettel találkozunk, ami valamelyik sémánkat aktiválja vagy aktiválná.
Amikor Judit a családi viszonyaihoz hasonló párkapcsolatokban találja magát, akkor ő elfogadja a családjától “kapott” érzelmi depriváció sémáját. Elfogadja, hogy a kapcsolatok már csak ilyenek: nem lehet igazi intimitást, igazi támogatást, gondoskodást elvárni a másiktól, így ő is ilyen társkapcsolatokban érzi otthonosan magát, ahol hasonló viszonyok alakulnak ki. Mivel nem gondolja, hogy jogosak a gondoskodásra és szeretetre vonatkozó szükségletei, nem is fejezi ki ezeket, nem jelzi, hogy pl. több együtt töltött időre, több beszélgetésre, több érdeklődésre lenne szüksége.
Mi történne, ha Judit túlkompenzáló megküzdést alkalmazná? Elképzelhető, hogy folyton követelőzne párkapcsolataiban, arra kényszerítené a társát, hogy figyeljen rá, hallgassa meg, adjon neki tanácsot és mindig legyen elérhető. Attól tartva, hogy újra meg kell élnie ezt a fajta érzelmi egyedüllétet, folyton aktívan tenne azért, hogy ez még véletlenül se történhessen meg.
Mi történne, ha Judit az elkerülő megküzdés alkalmazná? Elképzelhető, hogy teljesen elkerülné az intim, bensőséges kapcsolatokat, barátságai inkább ismerettségek lennének, vagy felszínes buli-kapcsolatok, esetleg az online világban, közös szerepjátékozásokban merülnének ki a barátságai. Lehet, hogy párkapcsolatai leginkább szexuális jellegűek lennének. Bár mélyen vágyna az igazi kapcsolódásra, minden erejével szeretné elkerülni, hogy újra meg kelljen élnie érzelmi deprivációját. Így inkább a biztonságosabbnak tűnő felszínen marad kapcsolataiban.
A sématerápia folyamata
A sématerápia folyamatában a következő lépéseket keresztül ismerjük meg a viselkedést és kerülünk közelebb a nehézségek leküzdéséhez:
- Megbeszéljük, hogy mi az a nehézség, aminek megoldásában a sématerápia eszközével segíteni tudok
- Megismerem a kliens élettörténetét röviden
- Megbeszéljük, hogy mik azok a lélektani szükségletek, és hogyan voltak ezek kielégítve gyermekkorban
- Megnézzük, hogy milyen maladaptív sémák lehetnek érintettek, azaz milyen torzító szemüveg nehezítheti a tisztánlátást
- Megnézzük, hogy ezek a nehézségek milyen sémamódokat aktiválnak és milyen megküzdési módok vannak jelen a kliens életében
- A sémák és a sémamódok ismeretében közelebb kerülünk az adaptív megküzdésekhez